Száz éve hunyt el báró Weiss Manfréd
A Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület a csepeli Sétáló utcai könyvtárban október 5-én szerdán 17 órakor a Helytörténeti esték előadás-sorozatán dr. Bolla Dezső történész előadásában
Budapesti Honismereti Társaság
Budapesti Helytörténeti Portál
A Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület a csepeli Sétáló utcai könyvtárban október 5-én szerdán 17 órakor a Helytörténeti esték előadás-sorozatán dr. Bolla Dezső történész előadásában
A Kertész Imre Intézetben (1068 Budapest, Benczúr utca 46.) a Habsburg Történeti Intézet Budapest 150 című előadóest sorozatában október 6-án (csütörtök), 16 órai kezdéssel Tóth
A Várbarátok Köre rendezvényén a szervezet elnöke, Nyakas Szilárd az 1943-as szárszói találkozóról és budavári szellemi örökségéről és Püski Sándorról tart filmvetítéssel egybekötött előadást szeptember
A Kertész Imre Intézetben (1068 Budapest, Benczúr utca 46.) a Habsburg Történeti Intézet Budapest 150 című előadóest sorozatában szeptember 22-én (csütörtök), 16 órai kezdéssel Saly
A negyedévente megjelenő Városunk című helytörténeti magazin Budapest történeti múltjának jelentős személyiségeit, történéseit, szervezeteit, kulturális örökségét és a fővárosi helytörténeti/honismereti tevékenységeket, azok eredményeit mutatja be,
Az állami ünnep alkalmából augusztus 20-án, ingyenes belépést biztosítanak a Magyar Nemzeti Múzeumba. Beköszöntött a nyár utolsó hónapja, az augusztus is. A következő hetekben állandó
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (1036 Budapest, Korona tér 1.) tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a múzeum egész napos születésnapi rendezvényére,2022. augusztus 20-án,
A Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény elmúlt 50 éve címmel emlékkiállítást nyitnak meg a Polgár Centrum – Újpest Galéria (IV. ker., Árpád út 66.) termében június
A Habsburg Történeti Intézet tisztelettel meghívja Önt a Budapest 150 című rendezvényére június 9-én, csütörtökön, 17 órai kezdéssel a Kertész Imre Intézetbe (1068 Bp., Benczúr
A XVIII. kerületi Tomory Lajos Múzeum sokrétű kínálattal várja a városrész történeti múltja iránt érdeklődő fiatalokat és időseket: helytörténeti nyomozós játék eredményhirdetése, múzeumuk nagy kertjében
Az Újpesti Városvédő Egyesület az Újpesti Városháza dísztermében 2022. május 5-én 15 órától nyilvános előadáson emlékezik meg gróf Eszterházy János felvidéki politikusról halálának 65. évfordulóján.
A Klauzál Gábor Társaság tagjai szeretettel meghívják Önt és családját a 2022. április 30-án (szombaton) immáron 17. alkalommal megrendezésre kerülő KLAUZÁL NAPOK TÉTÉNYBEN rendezvényeire (Fotó:
Az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a Nemzetközi Roma Nap alkalmából egész napos rendezvényt szervez április 8-án 10 órától a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban (1043 Budapest,
A Habsburg Történeti Intézet a Budapest 150 című rendezvénysorozatán “Haupt- und Residenzstadt Ofen: Buda a fővárossá válás útján (1686-1800)” címmel Géra Eleonóra történész tart előadást
A Magyar Nemzeti Múzeum március 15-én az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékezve szinte minden korosztály számára tárlatvezetésekkel valamint családi programmal is – forradalmi tárgykészítő foglalkozásokkal
A Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény (X. ker., Füzér u. 32.) 1848 márciusáról ünnepi/családi programmal emlékezik meg március 15-én 10.30 és 14 óra között. Műsorok, játékok, kézműves
A Habsburg Történeti Intézet a Budapest 150 című rendezvénysorozatán “Kávéház – nagyváros – polgárosodás” címmel Zeke Gyula író/történész tart előadást a Kertész Imre Intézetben (1068
Budapest Főváros Levéltára “Utcák, terek, nevek” címmel műhely-konferenciát szervez január 26-án, 10 órakor a levéltár Gárdonyi Albert termében (1139 Budapest, Teve utca 3-5.) személyes és
A negyedévente megjelenő Városunk című helytörténeti magazin Budapest történeti múltjának jelentős személyiségeit, történéseit, szervezeteit, kulturális örökségét és a fővárosi helytörténeti/honismereti tevékenységeket, azok eredményeit mutatja be,
A Lánchíd Kör Julianus-megemlékezést tart 2022. január 29-én (szombaton) 10.30 órakor a Hilton Szálló Mátyás termében (Budapest, I. Hess András tér) Julianus magyarjainak sorsa a